Történelem

A szláv törzsek a helyi romanizált illír lakosság maradékaival keveredve az ország területén létrehoztak egy független fejedelemséget Duklja néven a 10. században, amit 1077-ben VII. Gergely pápa független államnak ismert el azzal, hogy uralkodójának koronát küldött. Duklját később a Bizánci Császárság elfoglalta, és a területen több megyét hozott létre; ezek a megyék együtt alkották a Zeta nevű provinciát.

A 12. század végétől a 15. század közepéig Montenegró mai területének nagy része a szerb állam (Raška) részét képezte. Ezután újabb rövid független korszak következett, majd az Oszmán Birodalom elfoglalta a terület nagy részét. A crna goraiak azonban ebben a korban is jelentős önállóságot vívtak ki maguknak harciasságukkal. Ekkoriban Montenegróhoz mindössze a Cetinje és a Rijeka Crnojevica körüli kb. 200 km2-nyi terület tartozott.

Montenegrót 1878-ban a Berlini Kongresszuson ismerték el független államnak, és a nagyhatalmak támogatásával jelentősen megnövelte területét. 1910-ben Nikola fejedelem kikiáltotta a királyságot és ő lett az ország első királya. 1916-ban a király elvesztette hatalmát, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia elfoglalta az ország területét. A központi hatalmak veresége után 1918. november 13-án az osztrák haderők helyére szerb csapatok vonultak be. A montenegrói szerb nép Nagy Nemzetgyűlése nyomásukra kimondta a Petrović dinasztia trónfosztását, és az ország csatlakozását Szerbiához. 1918. december 1-jén kiáltották ki a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását, melynek Montenegró is része lett. 1929-ben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Jugoszlávia néven szerveződött újjá, s ebben az államalakulatban megszűnt Crna Gora belső önállósága: területén az úgynevezett Zeta bánságot hozták létre.

A II. világháború során 1941 áprilisában Montenegró olasz megszállás alá került. A háború végeztével a Josip Broz Tito vezette partizánmozgalom irányítása alatt egyesítették a jugoszláv területeket.

Montenegró 1991-ig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 6 tagállamának egyike volt. Jugoszlávia szétesése után 1992-ben létrejött a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, melynek két tagállama Montenegró és Szerbia voltak. 2003-ban ez átalakult Szerbia és Montenegró Államközösségévé, amely a két állam laza szövetségén alapult.

2006. május 21-én, az EU-val három évvel korábban aláírt átmeneti egyezmény menetrendjének megfelelően népszavazást rendeztek arról, hogy Montenegró továbbra is része legyen-e Szerbia és Montenegró államszövetségnek, vagy függetlenedjen tőle. Az Európai Unió 55%-os küszöbhöz kötötte a montenegrói függetlenség lehetőségét. A referendum eredménye szerint a montenegrói lakosok 55,5%-a szavazott a Szerbiától való függetlenségre. A különválás hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa pedig 2006. június 12-én ismerte el. Montenegró ezzel a világ 194. államává vált.

Milo Đukanović montenegrói kormányfő hívei az előzetes eredmények hallatára azonnal az utcákra vonultak, és a nemzeti zászlót lobogtatva ünnepeltek. A kormányfő célul tűzte ki az ország EU-csatlakozását Bulgáriát, Romániát és Horvátországot követve, viszont Szerbiát, Macedóniát és Albániát megelőzve. Az ellenzéki blokk politikusai már előre bejelentették, hogy a végeredmény megállapítása után kérni fogják a szavazatok újraszámlálását. Szerbia ekkor nem tett semmit Montenegró függetlenségének megakadályozására, tudomásul vette az államszövetség megszűnését.

Forrás: Wikipedia