Na, ez egy élmény volt!Mindenképp megérte az árát.
10 euró, indulás Sutomore városkából. Nem jelentkeztem előre, gondolva, előszezon, erre azért csak nem jelentkeznek kismillióan… Nos, csak azért volt helyem, mert valaki lemondta. Lehajtható ülésekkel együtt 25 személyes gépállat. A lehajtható üléseket úgy képzeljük el, hogy azzal, hogy lehajtjuk az ülést, el a hátunk mögött ülőknek elfogyott a menekülési útvonala. Más szavakkal, ha valaki pisilni akar hátul, akkor szolidaritásból az egész busz leszáll vele. 🙂 A busz egy része tapasztalt, vallásos utazó volt, pontosan tudta hova megyünk… kérem, a pravoszlávok egyik legszentebb kegyhelyére, az ostrogi hegybe vésett kolostor megtekintésére.
A sofőr egy víg kedélyű, igazi laza feketehegyi. Ő aztán magyarázta, hogy mit látunk az úton, annak ellenére, hogy totál bepárásodott az egész busz, nevetett és nyomta a gázt, természetesen sebességhatáron túlra. 🙂 Udvarolt az anyósülésre ültetett nőnek. 🙂
Érdekes módon tripla olyan távolságra van a végcél, mint Virpazar és mégis a Djuka Toursnak belefért 10 euróba az egész út, míg a másik utazási irodának egy 20 euróból sem sikerült Virpazarig a Skadari tó megtekintésénél (arról itt olvashatunk).
Elhaladtunk a Sozina alagút alatt, majd a Skadari Tó mellett, át Podgoricán és Danilovgradon… valahol Niksic előtt a sofőr “nekirontott” a szerpentineknek. Mit mondjak, keskeny, éles kanyarokkal tűzdelt út vezet viszonylag meredeken felfelé. Jobb oldalon a buszból nem látni a szakadék szélét. Fogalmam sincs, hogy fordul meg a hajtűkanyarokban egy hosszú busz és felfelé menet (mivel senki nem jött szembe) olyan érzésem volt, hogy ezen az úton nem létezik, hogy 2 autó elfér egymás mellett (mondjuk nem is fér el, csak úgy, ha a lefelé jövő messziről megáll a hegy mellé, néhol alá vájt “megállókban”) Volt egy kanyar, amit a kisbusz(!) két nekifutásból tudott csak teljesíteni (!). Na ez a pillanat így nézett ki: A sofőr megállt a kanyarban és elindult hátra. A hátsó ülésen szuperpanoráma a szakadékba, ha nekinyomtad a fejed az ablakból, akkor sem láttál egy kavicsot sem az út széléből. Az út kanyarban is lejt a szakadék felé… A motor érezhetően erőlködik… A buszban ülő ateisták száma meredek esésbe kezdett… a nemlétező légkondicionálót és a levegő turbulenciáját az idős hölgyek többszörös fordulatra növekvő, szünet nélküli keresztvetése biztosította, sűrű “Istenem!!!” felkiáltással… mindeközben a sofőr hangosan röhög “Ne féljenek, Isten átsegít minket a bajon!” . Láthatóan élvezte a pillanatot. :-)… Ezt követően elérkezett a momentum, amikor mindannyian leszálltunk a kisbuszból… sajnos 1-2 emberre rájött a szapora, így mindenkinek ki kellett szállni egy kis friss levegőt szívni… Nem is értem, miért… a sofőr is mosolyogva értetlenkedett “Bírják már ki azt a fél kilométert!” 😀
Megérkeztünk Ostrog alsó részébe. Végre egy vízszintes terület. 🙂 Itt parkolnak a buszok, mivel innen kezdve az út meredekségi foka és a hosszú járművek nagy fordulóköre miatt képtelenek megtenni a maradék 3,5 km-t. Az alsó szinten szuvenírárusok, múzeum és egy kolostor található. Innen már tisztán látható a fenti kolostor is (azelőtt is látható volt, csak az utasok többnyire a szakadékkal foglalkoztak.) Innen választhat az ember, vagy gyalog megy, vagy autóval. A gyalogút millió lépcsőből áll és így a táv “csupán” gyakorlatilag 1100 méternyi lépcső, amit a felfelé kígyózó aszfaltút szakít meg igen sűrűn. (Lefelé is odafigyelést igényel, bár nagyon kellemes, mert a lépcsők zöme a fák árnyékában fut… nagyon örülök, hogy felfelé végül kisbusszal mentünk)…
A vezetőnk egy plusz autót keresett, mivel túlterheltnek ítélte meg a 20+5 személyes buszt. Fél órát keresett, nem találta meg. Láthatóan bajban érezte magát, tanácstalanság jelent meg az arcán. Végül feladta és mivel 3-an gyalog vágtak neki a maradék km-eknek, így legyintett egyet és megindultunk. Az utasok fegyelmezettek voltak, a kanyarokban többször “dugó” alakult ki, mert valamelyik szembejövővel épp akkor találkoztunk…
Fent (is) ingyenesen parkoló várja az embereket. Gyönyörű épület, kellemes környezet odafent. A teljesen bekamerázott kőbe vésett kolostorban elméletileg tilos a fényképezés, gyakorlatilag csak a legszentebb helyiségben tilos… mondjuk ott már ultranagy tahóság is lenne fényképezni… a fenti érzésekről, kilátásról többet nem mondok, tapasztalja meg mindenki magának.
Lefelé gyalogosan közelítettem meg “Alsó-Ostrog”-ot. Többnyire lépcsők vezetnek le, de azért gyakran sziklákkal helyettesítettek egy-egy lépcsőfokot. Lent megnéztem az alsó kolostort és a múzeumot.
Ami számomra érdekes volt, egy napszemüveges szerzetes, aki épp behajította az X5-ös BMW-jébe a laptopot és a mobilt, majd vidám csevegésbe kezdett egy olyan nővel, amit minden férfi megkívánna magának…
Lefelé haladva már könnyű volt. A sofőrt csúnyán leteremtette a bejáratnál szuvenírt áruló húga, hogy nem vitte oda neki a kuncsaftokat. Ez amolyan szeretet-dorgálás volt. 🙂 Amúgy ez az út elég volt arra, hogy az utasok a sofőrt úgy megszerették, hogy elől mindenki kajával kínálta, ő pedig gond nélkül elfogadta azt. 🙂
Nos, ennyi volt a túra… Mindenkinek ajánlom. 10 eurót mindenképp megér. 🙂
TIPP1: Határozatlan, tapasztalatlan sofőrnek semmi keresnivalója itt. Akik szeretik a szerpentineket, imádni fogják ezt a trip-et.
TIPP2: A lenti részen a bejáratnál felébe kerülnek ugyanazok a szuvenírek, mint odafenn a kolostor mellett.
