Felmerül a kérdés, hogy miért ez a cikk, amikor gyalogosan mindenki tud közlekedni, aki kerékpárral érkezik Montenegróba, az is tudja, hogy mit kell tennie.
Jómagam is gyalog jártam be Montenegró partjait, így azért szánnék erre egy-két mondatot. Az igazi inspirációt a 2013-as közlekedési törvény adta, amely immár a gyalogosokat és a kerékpárosokat is szankcionálja, amennyiben nem az előírásik szerint közlekednek. Néhány tipp:
Gyalog:
– Vigyünk magunkkal fényvisszaverő mellényt. A regionális utakon az éjszakai közlekedéshez kötelező. 30-80 euró büntetés vár arra, aki ezt megszegi. Egyébként bolond, aki enélkül sétál ezeken az utakon (a helyiek a nappali gyalogost is sokszor madárnak nézik 🙂
– Ha pirosnál haladunk át és ezt kiszúrja a rend őre, akkor az 60-150 eurónkba fájhat. Ugyanezt a büntetés szenvedhetjük el, ha nem a kijelölt gyalogátkelőn megyünk át az úton.
– A gyalogosnak az alagutakban semmi keresnivalója!
– Hosszabb túrákra, illetve ismeretlen helyekre vigyünk magunkkal vizet. Nagyon sokszor elszámítottam magam.
– Ha az óvárosokat látogatjátok (pl. Stari Bar), papucsban ne térjünk le a kijelölt ösvényekről. Ha valami elhagyott várrom az uticél, a zárt lábbeli mellőzése igen veszélyes lehet. (sziklás útviszonyok, csúszómászók)
– A regionális utakon az autósok, kamionosok nem ismerik a gyalogos fogalmát. A beláthatatlan kanyarokban neked kell maximális odafigyeléssel közlekedni.
Két keréken:
A kerékpárosokat a helyiek messziről üdvözlik (na nem az autósok). Egyrészt azért, mert nagyon nagy a valószínűsége, hogy nem helybéli, másrészt azért mert nagyon jókat mosolyognak azon, hogy mi vár a “csodabogár” kerékpárosra. A montenegróiak szemében valami külön enyhén mazochista kaszthoz tartozik az, aki képes egy hegyre felhajtani biciklivel. 🙂
– A túlzott terhet hordozó kerékpáros (pl. 20 üveg sör a kormány egyik oldalán, vagy ha szalmabálának öltözünk) 70-200 euróra számíthatunk.
– Az a kerékpáros, aki nem használja a számára előlátott kerékpárutat akár 50 eurós bírságra is számíthat. (Egy másik cikkben már említettük, hogy tételesen felsorolták az összes autópályán elkövethető bűnt és annak “értékét” euróban… Jó humora volt annak, aki a közlekedési törvényt írta, mert Montenegróban egy centi autópálya sincs… Nos, a legfanatikusabb kerékpáros ismerőseim sem találtak még Montenegróban kerékpárutat. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs, de én még nem láttam ilyet.)
– Lámpát a kerékpárra!
– Montenegróban nem feltétlenül az ellazulás élményét jelenti a kerékpározás. Gyönyörű tájak várják a bringásokat, ugyanakkor azokon az utakon, melyeket az autósok is használnak figyelmetlenségnek és fegyelmezetlenségnek helye nincs. Kerüljük a főutakat és az országjáró túránkat a turistaszezon elé, vagy utána tempírozzuk.
Az országban kismillió alagút található. Nagyon-nagyon figyelmesen vezessünk! A helyiek nem szoktak hozzá, hogy kerékpárossal találkozzanak az alagutakban. Fényvisszaverő mellény, villogó lámpa a kerékpáron KÖTELEZŐ, nem a törvény miatt, hanem a saját testi épségünkért!