A montenegrói politikusok már közel 10 éve ígérgetik a Bar-Boljare autópálya megépítését. Portálunk 5 éve létezik és az elején még rendszeresen tudósítottunk a témával kapcsolatban, később beláttunk, hogy kár koptatni a billentyűzetet egész addig, míg valami konkrétum nem történik az üggyel kapcsolatban.
Tegnap 276 új kínai útépítő jármű érkezett a bari kikötőbe, melyek mindegyike a Bar-Boljare autópálya megvalósításán fog dolgozni. Jó nézni a képeket. A gépeket a Smokovac-Matasevo szakasz kiépítéséhez küldik először. Ez a szakasz prioritást élvez. Bonyolult terep, a pálya kilométerenként 20 millió euróba fog kerülni és négy évig épül majd.
Az autópálya tervezett hossza 445 km. A tervezett nyomvonal: Belgrád (Sz.) – Obrenovac(Sz.) – Pozega(Sz.) – Boljare (Mn) – Podgorica (Mn) – Bar (Mn) . A Belgrád – Pozsega szakasz viszonylag olcsó és a kivitelezéssel sem lesz különösebb gond (146 km – kb. 600 millió euró), azonban a Pozega – Boljare szakasz a nehéz terep miatt igencsak drága lesz (110 km – 1.5 milliárd euró).

A montenegrói szakasz 164 km lesz. A tervek alapján kivitelezés 2 milliárd (!) eurót fog felemészteni. A nyomvonalat 50 alagút, valamint 95 híd, illetve viadukt fogja tarkítani. Igazi mérnöki és anyagi kihívás Montenegró számára.
A Bg-Bar autópálya megvalósulása azt jelentené, hogy Budapesttől a tengerpartig autópályán utazhatnánk. Legalább 2020-ig biztosan várnunk kell, de legalább valami elindult…
Ami Szerbiát illeti, a mi tippunk (csak magánvélemény) az, hogy a Belgrád – Požega szakasz nagy része hamarosan meg fog megvalósulni. Ez a szakasz gazdaságilag kiemelt fontosságú és már szerbiai mértékkel nézve is olyan régóta ígérgetik, hogy hisszük, meglesz a huszas években.
A Požega – Boljare szakasz… nos, az is elkészül, rögtön miután Magyarország embert küld Holdra.
Read More