Minden, ami Montenegró!
Portálunkat azért hoztuk létre, hogy segítsünk eligazodni a csodás ország, Montenegró “útvesztőiben”. Igyekszünk Montenegróval kapcsolatban mindent elmondani, illetve az összes kérdésre választ adni, ami a nyaralás, utazás során felmerülhet. Eddig körülbelül 300 oldalnyi információval rendelkezünk, de az oldalt folyamatosan bővítjük.
Népszerűsíteni szeretnénk az országot a magyar turista szemében is, elvégre viszonylag közel van hozzánk, mégis keveset tudunk róla. Bár a népszerűsítés a cél, az is fontos számunkra, hogy az arrafelé utazó magyarok felkészülten, a visszafelé utazó magyarok szép emlékekkel térjenek haza, ezért az érem másik oldala is bemutatásra kerül!
A jobb oldali menüben hasznos információkat, élménybeszámolókat találunk Montenegróról.
A felső menü közel 60 tengerparti település leírását, és/vagy fotóját tartalmazza, közigazgatásik központokra tagolva: Herceg Novi, Tivat, Kotor, Budva, Bar, valamint Ulcinj.
Isten jókedvében volt, amikor ezt a parányi országot teremtette. Hegyek, völgyek, patakok, folyók, tenger, kanyonok, tavak, vadregényes tájak… mind karnyújtásnyira, aminek köszönhetően egy-egy nyaralás során ömlesztve szívhatjuk magunkba az ország szépségeit a szinte minden nap megszervezett kirándulások során. Montenegró ideális hely a felfedező és a pihenni vágyó turistának egyaránt… ráadásul az árakkal sem szálltak el a helyiek…. egyelőre…
Ez egy hobbioldal. A tartalom zömében a 2013 körüli állapotokat és árakat tükrözi, bár friss hírek is találhatóak rajta. Jelen pillanatban az oldal tulajdonosának sajnos elég sokat kellene úsznia Montenegróig… ilyen az élet… Viszont a természet malmai nem őrölnek olyan gyorsan… a két év alatt nem mossa el a tenger a montenegrói partokat, így a települések leírása ma is értékesek lehetnek sokak számára. 🙂 Kellemes böngészést!