Risan

 

Értelemszerűen a Risani öböl névadója és ennek az öbölszakasznak a legnagyobb települése.
Az embert felemás érzelmek töltik el, mert miközben látszik az igyekezet, a sok pálmafa, a sok szép virág, a rendezett kertek, az érem másik oldala, hogy az adria-menti út szinte közvetlen a part mentén fut.

A város központjából Morinj, illetve Herceg Novi irányába haladva a nagy szálloda előtti sétány környéke jelent egy kis nyugalmat, ám maga a szálloda a 70-es 80-as évek furcsa stílusában épült. Modern, de városcsúfító. Amikor szép virágok és a pálmafák kezdik elfeledtetni a szálloda látványát, megpillantjuk a központban az elhagyott bevásárlóközpontot, vele szemben pedig a risani kikötőt, mely vámhatóság is együtt. Valahogy olyan érzése támad az embernek, hogy egy város, turistapotenciállal, amibe csúnyán belerondítottak a kommunizmus idején. Ne Risan alapján ítéljük meg Montenegrót.

A Perast felőli bejáratnál találhatjuk a Banja nevü szépséges kolostor-együttest. Utána néhány betonos strand, egy nemzeti hős szülőháza következik. A központ előtt megmártózhatunk az aprókavicsos, 100 méter hosszú városi strandon a Plaza Kolumbarinán.

Nagyon fontos, hogy Risanban római kori mozaikokat csodálhatunk meg (a speciális kórház, illetve a templom előtti park mellett, egy fedett terület alatt… Ha keressük, ne valami régi épületre asszociáljunk, hanem inkább mintha egy piacot keresnénk… )

A város néhány nagyobbacska stranddal is rendelkezik. A szálloda menti Carine Plaza szépnek mondható. 2003-ban Kék zászlós strandnak jelölték, de a zászló elnyerése feltehetően a már említett tényezők miatt nem sikerült.

Elkülönülve Risantól, egy apró városrész is kezdi kinőni magát egy km távolságra a városmagtól. Hangulatos, ám aki itt vesz ki szállást, annak vagy mélyre, vagy magasra kell kapaszkodnia a kocsijával, vagy a cipőtalpával. Ha még egy km-t haladunk Morinj irányába, a Sopot nevű barlangot fedezhetjük fel magunknak. Zseblámpát és meleg öltözéket vigyünk. Sötét és hideg van a hegy gyomrában.

Risant csak megtekintésre javasoljuk, itt megszállni csak akkor érdemes, ha nagyon olcsón találtunk szállást és a várost csak bázisnak használjuk. A fenti vélemények szubjektív megállapítások, ki tudja, lehet, hogy van, akinek pont ez kell. :-)

A várost a Kotor és Kostanjica között közlekedő helyi járat köti össze Perasttal, Dobrotával, Morinj-nyal és természetesen Kotorral. Ha Risanban szálltunk meg, javasoljuk az említett települések látogatását is, hogy tartalmasabbá tegyük a nyaralásunkat.