Perast

 

A Kotori-öböl egyik legszebb települése. 500 állandó lakos és megannyi turista… A város előtt elhelyezkedő két szigetre Perast védjegyeként is tekinthetünk.

A városon belül több múzeumot is találhatunk, ebből kemelendő a Szent Nikola templom-múzeum, valamint a 1937 óta üzemelő, 79 és 98 közt felújított Perast Rezidencia múzeum, mely egy több mint 300 darabos festménykollekcióval várja látogatóit.

Több történelmi jelentőségű rezidencia ill. várrom is található a városban, mondhatjuk, hogy az egész település egy nagy múzeum. A sokszínű vallásosságot hivatott jelképezni a városban található 7 kis templom is, melyek egyikét a szigeten találjuk.

Természetesen néhány hangulatos étterem és pizzéria is helyet kapott a településen, azonban ezek egyike sem a hajnalig tartó hangos zenéről híres.

Perast csendes, a régmúlt idők hangulatát idéző városka a régi értékek és a nyugalom kedvelőinek. Fontos tudni, hogy az egész város egy óváros, ennek megfelelően autóval behajtani a városba csak a helyi lakosok tudnak, mások csupán este 8 és hajnali 6 között. A város szélén fél euró óránként a parkolás.
A város Risan felöli oldalán kerékpárt, elektromos kerékpárt, valamint a legalsó képen látható fuzzy kontrolleres kétkerekűt bérelhetünk (ez utóbbit fél óránként 10-15 euróért.

A városból szezon idején rendszeres a vizitaxi-lehetőség a szemközti szigetek egyikére. Mindenképp érdemes átmenni. Ha ezt perasti látogatásunk során elmulasztanánk, akkor a kotort körbehajózó túra 20-30 eurós ára tartalmazza a látogatást. Az ár szezontól és a kiindulás helyétől függ. A szigeten található múzeum és templom látogatási díja 1-2 euró.

-